Hanyi-Koromfehér

Bronzkoszorús Puli Mestertenyészet

Hanyi-Koromfehér - Bronzkoszorús Puli Mestertenyészet

Puli

Mottó: A képzelet varázslat, tárgya a valóságból röppen a mindenség felé

 

Képzelt beszélgetés Pamaccsal, becenevén: Ebadtával

 

Beavató szavak:

Ez a feljegyzésem rendhagyó stílusban lát napvilágot, szeretett kutyámmal- Pamacs- Ebadta- felidézve egykori sétánkat. Lehet-e társalkodni olyan lénnyel, aki nem tud beszélni? Bizony madarakkal, fákkal, csillagokkal is beszélgethetünk, mert ők is kifejezhetik örömüket és fájdalmukat testbeszéddel, színváltozással stb. A képzeletünknek teremtett világ: mágia, igézet, varázslat így értelmezhető Márai szerint: „ A mágia keverékszóból, álomból, jelképből, érzésből, bűvös jelek egyvelegéből táplálkozik, amelynek visszaható ereje van az életre, éppen úgy, ahogy az életnek szóalkotó, jelkép-elevenítő ereje is van. Az élet nemcsak anyagot és energiát termel, hanem álmot és jelzőt is, továbbá szent számokat, amelyeknek önmagukban is van értelmük: alakítanak, teremtenek… ˝ feltámasztják a tőlünk örökre eltávozottakat…
Magamról is néhány szót említenék: Hudy Endre vagyok a Hanyi-Koromfehér kennel tulajdonosa. Csornán élek a Rábaköz szívében. 1990 óta foglalkozom puli kutyákkal. Csak fekete vérvonalú pulik élnek a tenyészetemben. Szeretném, ha ez a fajta minél több ember kedvence lenne. Elevenítsük fel ezt az ősi magyar fajtát, mert jó idegrendszerű, élénk vérmérsékletű, dús szőrzetű pásztorkutya. Megőrizte őseinek terelő képességét. Hűségben, szorgalomban nincs párja…

 

Családom új jövevénye Pamacs, becenevén: Ebadta

 

Meglepetésnek szántam ezt a kis fekete gombócot, játékos manót. Ha összehúzódott, nem tudtuk, melyik az eleje-hátulja. Szemét is elrejtette, ám mindent látott, mindenre okosan reagált. Szerette és kényeztette mindenki. Miután így befészkelte magát közénk, illetve nevet is kell adni a kisasszonynak. Folyt is a disputa: legyen ez, legyen az ….. neveztessék el színéről, bársonyos bundájáról…. Végül megtörtént a keresztelés: legyen Pamacs, de értse az Ebadtát is. Becenevét, amely szólásmondás is, csintalan gyermekek megjelölése. Újságot is jelentetett meg az egyik iskola. A címadást, amelyből névadás lett, Jókai Anna is megdicsérte, mondván, a játékos szó a kutyákkal való kapcsolatunkból ered, de átvitt értelemben csintalan, de jópofa kisgyerekekhez is kapcsolható.

 
Pamacs – Ebadta metamorfózisa (átváltozása)

 

Gyere kis ebadtám, elevenítsük fel egykori hangulatos sétáinkat. Beszélgessünk barátságról, szeretetről, sorsokról, végzetes dolgokról, mulandóságról, a lét és nemlét igazságtalanságáról, a múló időről, egymásra-utaltságunkról, mert testvéreink vagytok, s ugyanabban a műhelyben készültök. A születés és a halál egyként kiméri sorsunkat. Elismerem, hogy ezeket a filozófiai gondolatokat nem ebadta-nyelven írtam, mondom el. Tudom, ti inkább megérzitek az élet rejtelmeit az illatok, hangok, tárgyak finom felismerésével. Nem tehettek róla, hogy beszélni, írni, olvasni nem tudtok, pótoljátok mindezt megérzésekkel, testi jelrendszerekkel, egyértelmű szeretetsugárzással, a vállalt feladat szigorú teljesítésével.
-Azt javaslom négylábú barátom, fogjuk lassúra, kényelmesre a sétát, szemlélődve jobban felidézhető a múlt is. Nézd azt a fát tőlünk jobbra, milyen pompásan díszlik, kibontotta a zöld esernyőjét, azt harsogja, várja az ismerős fészkelő madárpárt. Arról is nevezetes -eláruljam?- itt szoktál először pisilni, megjelölve körzeted határát. Na bandukoljunk csak! Látod azt a frissen tatarozott sárga hangulatú épületet? Felidézed egykori élményedet, riadalmadat. Mozdulatával pontosan jelezte véleményét, megmerevedett, kaparni kezdte a földet, mintha a múlt kellemetlen élményét ásná el. Majd a pórázt kérte, követelve a biztos védelmet gazdájától. Még emlékezhetett rá, hogy egy hatalmas kutya rárontott, megtépte a bundáját, majd érezve a fölényét már-már kedvesen udvarlásnak is hihetően, sündörgött körülötte. Látod, megbánta haragját, már a szépet teszi neked, vagyis udvarol.
-Udvarolni nekem? Ilyen korccsal szóba sem állok. Büszke vagyok fajtámra. Mi birtokoltuk Közép-Európa legnagyobb síkságát, a nagy rónaságot, ahol a föld és az ég csak messze-messze ér össze. Szorgalmunk, gyorsaságunk, munkabírásunk regénybe illő. Míg gazdáink, a szűkszavú juhászok bundájukon pihenték ki fáradalmaikat, mi űztük, rendületlenül tereltük az ezerfelé kívánkozó birkákat, dédelgettük a tejszagú bárányokat. Nem hiába neveztek minket a végtelen magyar rónaság fekete gyöngyének. Ha már benne vagyok az öndicséretben – ez úgy tetszik a pulik tulajdonsága is – kimondom, a kutyák világában nemesek vagyunk, amolyan kékvérűek. Ez az igazság, amit el kell mondanunk. Költőibben kifejezve: „Le kell dobnunk a hallgatás sötét palástját…”
-Nagy kérdés, hogy ismernek-e benneteket: gazdasági hasznotokat, az emberekre gyakorolt sugárzó, gyógyító hatásotokat. Tudják-e, hogy egész lényetek sugározza a szeretet? Az emberekkel való barátságért pedig nem kértek egyebet, csak valamilyen szerény koncot-, néha egy kis simogatást, az ismert játékos szavak kimondását: labda, séta nevének hangoztatásával, dédelgetést.
– Ismernek, nem ismernek, jellemünkön mit sem változtat, hűségünkkel, szolgálatunkkal, szeretetünkkel igazodni akarunk a körülöttünk gyorsan változó világhoz.
– Javasolom, ne elmélkedjünk, szemlélkedjünk inkább, ahogy a tudósok mondják: a kontemplatív lét gazdagít igazán a rohamosan változó világban. A Vilmos park erre igazán alkalmas. Most leülök erre a padra pihentető szemlélődésre. Te pedig kalandozz, ismerkedj a fákkal, bokrokkal. Sokszor elmentem a park mellett, de most érzékeltem igazán, lelkesen, hogy milyen gyönyörű. Vilmos park, Vilmos park, mi sarkall, mi hajt, hogy ilyen élni akaró vagy. Márai elmélkedése jutott eszembe ligetünket szemlélve, élvezve. „ Gondolják csak el, mit pazarol el a természet porzókban, bibékben, napsütésben, szélben, míg egy ilyen liget felépül? Milyen céltudatos és néma a természet, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni és a környezetet felvirágoztatni.” Ilyen a világ: hol pazarló, hol szűkmarkú. Örömömre megpillantottam egy feketerigót, néhány lépésre ugrált. Talán rigó anyó, gondoltam. Láthatóan boldog volt. Szép hangjára figyelmes lett a ligeti világ, s az égbetörő lombos fa. Szép hangja volt, amellyel el is tudta mondani dallamosan a boldogságot. Talán egy kicsit el is bólintottam, mert felriadva kutyámat pillantottam meg, szájában a feketerigóval. Hát ilyen parányi ideig tart a boldogság, mondtam megdöbbenve, de lenyeltem a gondolataimat.
-Így változik rohamtempóban a világ. Érzékelsz-e ebből valamit, te Ebadta? Tudod-e, hogy miért vagytok ilyen kevesen? Mert elfogytak a birkák, elfogytak a juhászok, árván maradtak a pulik, csak kedvtelésből, megszállottságból foglalkoznak veletek.
– Akkor is fontosak vagyunk, ha ilyen gyilkoló ösztön bujkál bennünk? Ha már ősi feladatkörünk leszűkült, néha csak státuszszimbólumok vagyunk a családokban.
– Most jól figyelj, hegyezd füledet, te álomalak! Minden állat közül ti álltok hozzánk legközelebb: életünket, szavainkat is gazdagítjátok. Felsorolni sem tudnánk, mennyi szó, szókapcsolat, hasonlat, metafora kapcsolódik hozzátok, veletek összefüggésben, emberre és rátok is vonatkozik: bizonytalan, mint a kutya vacsorája, kutyából nem lesz szalonna, koslat, mint az eszét vesztett… stb.
– Ezt bizony nem értem, nem is tartom fontosnak, nélküle is tudok pulikodni. Fussunk inkább versenyt!
– Versenyezzünk? Ne bomolj, te négylábú! Még az unokám sem tudnám utolérni, nemhogy ilyen villám ebet!
– Akkor induljunk is haza, a képzelet szárnyán repüljünk vissza a valóságba, te pedig a túlsó partra!

 

Az e-mail címe bizalmasan lesz kezelve. A kötelezően kitöltendő mezőket * jelöli.

*